Gyopáros Alpár: idén több száz milliárd forintból folytatódnak a településfejlesztések

Több száz milliárd forint szolgálja a fejlesztések folytatását 2022-ben - írta közösségi oldalán Gyopáros Alpár.A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az oldalára feltöltött videóban azt mondta: a Modern városok program egyik legfontosabb célja és legnagyobb vállalása pár éven belül megvalósulhat. Nemsokára kijelenthető, hogy minden megyei jogú várost négysávos gyorsforgalmi úton lehet megközelíteni és biztosított lesz a határok irányába történő összeköttetés is.
    

Hozzátette: olyan régóta várt útfejlesztések szakaszai készültek el vagy vannak folyamatban, amelyekre évtizedek óta várnak egyes megyeszékhelyek. Zalaegerszeg M76-os gyorsforgalmija, Győr-Moson Sopron megye M85-M86-os négysávos útjai, Miskolc mellett az M30-as autóút vagy a Viharsarok felé az M44-es építése csak egy-egy kiragadott példa arra, hogyan emelkedik a 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométeres hazai gyorsforgalmi hálózat összes hossza csaknem 2000 kilométerre - mondta.
    

Úgy fogalmazott: a nemrég átadott Pick Szeged Aréna, a szegedi, a soproni sportuszoda, a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között, a veszprémi, a nyíregyházi és a győri állatkertek folyamatos fejlesztése, a miskolctapolcai fürdő felújítása, a debreceni Nagyerdő-programban strand, sétány és parkoló építése, a tatabányai oktatásfejlesztés, a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása, a zalaegerszegi innovációs tudásközpont, a nyíregyházi szabadtéri színpad vagy a Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárút megvalósítása csak néhány példa arra, milyen sokszínű a program. Azt mondta: "2021-2022-ben több száz milliárd forint szolgálja a fejlesztések folytatását, mert Magyarország előre megy, nem hátra".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com