Gyopáros Alpár: négy elemmel bővül a Magyar falu program

A kormány döntött arról, hogy négy elemmel - a kistelepülési boltok és kocsmák támogatásával, továbbá templomfelújítási és készpénzfelvevő automaták telepítésére vonatkozó programmal - bővül a Magyar falu program - közölte Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.A kormánybiztos emlékeztetett: a kormányzati tevékenység fókuszában már hat éve ott vannak a kistelepülések, hiszen 2018-ban hirdette meg a miniszterelnök a Magyar falu programot, és az azóta eltelt időszakban tisztán hazai költségvetési forrásból számtalan olyan fejlesztést tudtak megvalósítani a kistelepüléseken, amelyeket maguk az ott élők kértek.

Gyopáros Alpár közölte: a kormány döntése alapján négy elemmel bővül a program, ezek közül kettő - a kisboltok támogatása és a templomfelújítási program - újraindul, a másik kettő - a kistelepülési kocsmák támogatása és az ATM-ek telepítésére vonatkozó program - pedig teljesen új. A kisboltok támogatására minimum 1 és maximum 3 millió forint értékben minden 5000 lélekszám alatti település olyan üzlete pályázhat, amely napi használati cikkeket, illetve húst értékesít - ismertette.

Elmondta: kormány döntött arról is, hogy az idén elindít egy olyan programot, amelynek köszönhetően minden kistelepülésen, ahol ezt feltétlenül igénylik, lesz készpénzkifizető automata.

Emellett újraindul a templomfelújítási program, az 1000 fő alatti településekre vonatkozó kocsmafejlesztési pályázatot pedig kinyitják az ezer és kétezer lélekszám közötti települések üzlettulajdonosai számára is - mondta a kormánybiztos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com