Gyopáros Alpár: nyolcmilliárd forinttal támogatja a falusi kisboltokat a kormány

Nyolcmilliárd forint működési támogatást nyújt 2806 falusi kisboltot üzemeltető vállalkozásnak a kormány a Magyar falu programban - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.A tenderen valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó vállalkozás nyert, átlagosan 2,9 millió forintot költhetnek rezsire, bérleti díjra vagy bérre - közölte Gyopáros Alpár. Hozzátette: a nyertesek névsora megtalálható a Magyar falu program, illetve a kormány honlapján - tette hozzá.
    

A politikus emlékeztetett arra, hogy a program indulása, 2019 óta már több mint ezermilliárd forintot költött az állam a kistelepülések fejlesztésére. Elmondta: a támogatásokat az önkormányzatok mellett civil szervezetek és egyházközségek is igényelhették. A falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) keretéből 40 ezer család kapott támogatást.
    

A falusi útalapból 3 ezer kilométernyi, falvakat összekötő mellékutat újítottak fel, illetve már 2021-ben pályázatot hirdettek a kisboltok fejlesztésére is. Az 50 milliárd forintot akkor a kisboltoknak otthont adó épületek felújítására, illetve eszközök, például hűtőpultok, pénztárgépek vásárlására használhatták fel az üzemeltetők. A támogatások célja, hogy növeljék a kistelepülések vonzerejét, ennek alapvető eleme egy működő kisbolt - mondta Gyopáros Alpár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com