Gyopáros Alpár: tízmilliárdos keretösszeggel új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy 2019 óta hirdetnek meg pályázatokat a programban, amely nagyon eredményes; már több mint 33 ezer nyertes pályázat volt, ezek összértéke meghaladta a háromszázmilliárd forintot.
    

A program alapvető célja a népesség elvándorlásának megállítása volt - idézte fel a kormánybiztos, hozzáfűzve, ma egyedül a falvak azok a településtípusok, ahol folyamatosan növekszik a népességszám. A fővárosból ma már menekülnek az emberek - jegyezte meg Gyopáros Alpár. Közölte, hogy idén már negyedik alkalommal hirdetnek pályázatot, eddig a kisboltok működését támogatták nyolcmilliárdos keretösszegben, majd utcák, járdák felújításához kínáltak támogatást ötmilliárd forint összértékben, azután falusi civil szervezetek pályázhattak összesen hárommilliárd forintra.
    

Ez a mostani komplex pályázati felhívás, minden olyan célterületet érint, amely az elmúlt években népszerű volt - folytatta a kormánybiztos. Tájékoztatása szerint egyetlen kiírásban hét támogatási cél, kategória van; egy pályázó egyet választhat közülük. Az első kategória óvodaépületek felújítása, korszerűsítése, férőhelybővítése, erre legfeljebb ötvenmillió forint igényelhető. Gyopáros Alpár arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy az igény az óvodák bővítésére, hiszen akik az első csok (családi otthonteremtési kedvezmény)-felhívások meghirdetése után születtek, már régen óvodáskorú gyermekek.
    

A második cél az "egyéb önkormányzati ingatlanok" fejlesztése, itt szintén ötvenmillió forintra lehet pályázni; a következő a temetők infrastrukturális fejlesztése, hatmillió forint a maximum támogatás; a negyedik kategóriában, az eszközbeszerzésnél ugyancsak hatmillió forint igényelhető - részletezte a kormánybiztos. Játszótérfejlesztésre is hatmilliós támogatás kérhető, kommunális eszközök beszerzésére pedig legfeljebb tizenötmillió forint - tudatta Gyopáros Alpár, hozzátéve, utóbbira megnőtt az igény, hiszen a közfoglalkoztatottak többsége már elhelyezkedett, így az önkormányzatok igyekeznek motorizálni a feladatokat.
    

A hetedik kategóriánál, a tanya- és falubuszok beszerzésénél a maximális támogatási összeg 18 millió forint - mondta a kormánybiztos. Kitért arra, hogy ezúttal is lesz felkészülési idő: a pályázatokat csak egy hónap múlva, december 13-tól január 13-ig lehet benyújtani. Apróbb módosítások történtek az útmutatóban - közölte Gyopáros Alpár, arra kérve a pályázókat, ezeket vegyék figyelembe. Minden információ megtalálható a szokásos felületeken: a kormany.hu, a magyarfaluprogram.hu oldalakon és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (bgazrt.hu) - jelezte a kormánybiztos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com