Gyorsított eljárásban közmunkára ítélték a metróalagútban sétáló férfit

Gyorsított eljárásban 240 óra közérdekű munkára ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy hónappal ezelőtt átsétált egy megállót a 4-es metró alagútjában - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel szerdán.

bírói kalapácsA főügyész közleményében azt írta, az ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolta a 21 éves férfit, akit kedden állítottak bíróság elé gyorsított eljárásban.

A vád szerint a férfi tavaly december 21-én a kora reggeli órákban a 4-es metró Újbuda-központ megállójában bemászott a metróalagútba, majd a sínek melletti járdán a Bikás park metrómegállóig gyalogolt, ahol a biztonsági őrök a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatták.

A 4-es metró forgalmát az érintett vonalon több mint negyed órára le kellett állítani, a menetrendszerű forgalom pedig csak több mint másfél óra alatt állt csak helyre, ezalatt 20 szerelvény összesen 111 percet késett.

A keddi tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, és ezért őt 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, az ítélet jogerős - olvasható a főügyész közleményében.

MTI

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com