Gyulán 1,3 milliárd forintos útfejlesztés kezdődik a déli iparterületen

Elkezdődött Gyulán az Airbus Helicopters Hungary mellett lévő déli ipari parkban egy újabb  fejlesztési szakasz, amelyet több mint 1,3 milliárd forintból valósít meg a Békés vármegyei város - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.Elmondta, az önkormányzat 1 milliárd 193 millió forint európai uniós támogatást nyert el, amelyet 150 millió forint önerővel egészítenek ki. A beruházás több mint nyolcezer négyzetméter magántulajdonban lévő területet érint, az önkormányzat először 43, változó méretű telekrészt szerzett meg, így alakult ki az a szélesség, amely lehetővé teszi, hogy 7 méter széles, két oldalán süllyesztett szegélyű utat alakíthassanak ki 824 méteren.
    

A fejlesztés során zárt csapadékvíz-elvezető csatornát építenek ki 840 méteren, kétezer méteren bővítik az ivóvízvezetéket is. Kiépítenek gravitációs szennyvíz-gerincvezetéket is, alépítményi hálózatot a hírközlési hálózat elemeinek ellátására, továbbá 35 ledes közvilágítási lámpát létesítenek az úton. Földkábeles betáplálással új elektromos közcélú hálózatot építenek ki, lehetőséget biztosítva az út melletti ingatlanok későbbi villamos csatlakozásához - jegyezte meg.
    

Görgényi Ernő elmondta, a déli iparterületen jelenleg a legismertebb gazdasági szereplő az Airbus Helicopters Hungary, de több gyulai kisvállalkozás is működik itt, és továbbiakat is várnak. "Tehát az út megépítése helyi vállalkozások fejlődését ugyancsak segíti" - tette hozzá. A fejlesztésnek - mivel az előző uniós ciklus forrásáról van szó - év végéig be kell fejeződnie. Hozzátette: a pályázat nem támogatja gyalogos és kerékpáros létesítmények építését, így ezeket más forrásból valósítják meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

http://ujhazak.com