Gyurcsány 12 intézkedést ígért egy kormányváltás utáni első napra (2. rész)

A Demokratikus Koalíció elnöke 12 intézkedés megvalósítását ígérte egy esetleges kormányváltás utáni első napon.Gyurcsány Ferenc a párt szombati budapesti kongresszusán, ami egyben a kampánynyitó nagyrendezvényük is volt, azt mondta, hogy első intézkedésként eltávolítják hivatalából Polt Péter legfőbb ügyészt és ezután Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Másfélszeres béremelést ígért az orvosoknak és ápolóknak, valamint bejelentette, hogy beszereznek 150 CT és MRI készüléket. Elmondta, hogy módosítanák a választójogi törvényt is, hogy ne szavazhasson az, aki soha nem élt Magyarországon.

    
A politikus új bérmegállapodásról beszélt, annak érdekében, hogy a minimálbér érje el a mindenkori létminimumot. Emellett véget vetnek az ukrán "nyugdíjbiznisznek", kivizsgálják az ahhoz kapcsolódó csalásokat és a résztvevők ellen eljárást indítanak - hangsúlyozta. Döntenek a nyugdíjkorrekciós programról, garantálják a nyugdíjak értékállóságát és amennyiben a gazdaság nő, ezeket a járandóságokat is az infláció felett emelik - jelentette ki, hozzátéve: és visszaállítják a szolgálati nyugdíjasok státuszát.
    

Zár alá veszik a fideszes "oligarchák" vagyonát és abból kárpótolják az "Orbán-rendszer kárvallottjait" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Törvényben rögzítik az internethez való hozzáférést, ingyenessé teszik az alapvető internet-szolgáltatásokat - sorolta. Megígérte, hogy újra 18 évre növelik a tankötelezettség korhatárát, visszaállítják a négy évfolyamos szakközépiskolákat és megszüntetik az egyházi iskolák kiváltságait.
    

A pártelnök azt is ígérte, hogy felülvizsgálják a vatikáni szerződést, megszüntetik az egyházak kiváltságait és független bizottságot állítanak fel, aminek az egyház "gyermekmolesztálási ügyeit" kell kivizsgálnia. A családi pótlékot harminc, egyedülálló szülők esetében ötven százalékkal emelik és felszámolják a gyermekéhezést - sorolta.
    

Végül azt mondta, hogy ingyenessé teszik az alapvető áram-, víz- és gázhasználatot, illetve leállítják a paksi erőmű fejlesztését, mert ahelyett a megújuló energiahordozókat támogatják majd. Az "orbáni-diktatúra halálra van ítélve és ezt a halálos ítéletet ki fogjuk mondani" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A DK-ban hisznek a szabadságban, a demokráciában, az emberi méltóság tiszteletében és az egymásért viselt felelősségben, mert egy ilyen világ teremthet közösségi és egyéni jólétet egyre több embernek - fogalmazott.
    

A DK a siker, a tisztesség, az őszinte szó, a szabad gondolat és a kiszámíthatóság pártja, az egyetlen olyan párt, amelyik az elmúlt években megtöbbszörözte támogatói számát - érvelt a politikus. A Demokratikus Koalíciót az emeli ki a demokratikus ellenzékből, hogy soha nem alkudtak meg "Orbán rendszerével", "nem lehet velünk üzletelni, sem politikai, sem pénzügyi értelemben" - szögezte le.
    

A DK a politikai becsületesség, a kiszámíthatóság, a siker pártja, a tegnap és a tegnapelőtt helyett a holnap pártja, mert a tegnap nemzeti tragédiáinál jobban foglalkoztatják őket a ma kihívásai és a holnap lehetőségei - közölte. Jelenleg a sürgősségi ügyeleteken órákat kell várakozni, a várólisták végeláthatatlanok, egyes iskolákban nincs elég tanár, a gyermekek egyharmada pedig nem tud értő módon olvasni - bírált. Az emberekre rákényszerítik a közmunkát, az igazság pedig az utóbbi években elhagyta Magyarországot, "Orbán üldözte el" - jelentette ki.
    

Úgy folytatta, hogy a miniszterelnök egy 86 éves ember két cikke miatt folytat háborút, a DK viszont nem Európa ellen, hanem Európáért küzd. A modern Magyarország történetében még nem fordult elő, hogy a hivatalban lévő miniszterelnököt "lényegében legszűkebb családjával az egyik legsúlyosabb köztörvényes bűncselekménnyel lehetett kapcsolatba hozni" - jelentette ki.
  

Kijelentett, hogy a DK nem a múlttal kíván foglalkozni, nem az elmúlt nyolc évvel és nem az azt megelőző nyolc évvel. A baloldali pártoknak üzenve azt mondta: nem kell félni a koalíciós kormányzástól, mert nem a koalíciós kormány a gát, hanem a mostani kabinet. Nem a párbeszéd, hanem a diktátum a baj - tette hozzá.
   

Szavai szerint egy kormányváltás esetén olyan miniszterelnököt adnak, aki alkalmas a feladatára. Ha a koalíciós tárgyalásokon a Demokratikus Koalíciónak kell kormányfőt javasolnia, akkor ezt annak tudatában teszik, hogy nem a DK-nak, nem a demokratikus ellenzéknek, hanem Magyarországnak kell olyan kormányfőt adni, aki bírja az ország bizalmát - összegzett.
    

A kampánynyitó rendezvényt egy dél-budai sportközpontban tartották, a hallgatóság megtöltette az épület nagytermét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com