Gyurcsány: az igazságszolgáltatás egy része politikai megrendelésre dolgozik

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik.dkA Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit. Gyurcsány Ferenc azt mondta, a Sukoró-ügyben egyértelműen ő volt a célpont, utódja törvénytelen és tisztességtelen módon próbálta börtönbe juttatni.

Ez azonban nem sikerült, ezért a "védtelenebb, gyengébb" Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját ítélték letöltendő börtönbüntetésre - fejtette ki Gyurcsány Ferenc, aki megjegyezte, Tátrai Miklós arról számolt be, hogy az ügyészségnek végig az volt a célja a perben, hogy kicsikarjon egy hamis vallomást ellene.

"Az ügyészség ezen eljárása nem egyszerűen tisztességtelen, hanem törvénytelen" - mondta a DK elnöke, majd hangsúlyozta, korábban számtalan ügyben sikertelenül próbálták meghurcolni, ezért úgy gondolja, Tátrai Miklósnak és Császy Zsoltnak miatta is kell bűnhődniük, pedig meggyőződése, hogy a két korábbi vezetőt ártatlanul, politikai megrendelésre, koncepciós perben ítélték el.

Gyurcsány Ferenc a történtek miatt azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte "Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített".

Az ellenzéki politikus az említetteknek azt üzente, "ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre", mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. A hatalom bukását követően "kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek" és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com