Gyurcsány: Kósa Lajos nem áldozat, hanem tettestárs

A Demokratikus Koalíció feljelenti Kósa Lajost, mert véleményük szerint a tárca nélküli miniszter nem áldozata, hanem tettestársa egy pénzmosási ügy előkészületének.Gyurcsány Ferenc szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a  hivatalos személyeknek kötelező bejelentést tenniük, ha csalásra vagy pénzmosásra bukkannak, de a miniszter nem tett eleget ennek a kötelességének . A DK elnöke hangsúlyozta, Kósa Lajosnak arról is tudnia kellett, hogy egy több mint négymilliárd eurós nagyságrendű összeg alkalmas a pénzpiacok tiltott befolyásolására.

    
Az ügyről minden bizonnyal a miniszterelnöknek is tudnia kellett - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz. A kormányfőtől azt kérdezi meg, hogy tudott-e Kósa Lajos ügyleteiről, adott-e azokra felhatalmazást és az esethez a Fidesznek van-e köze. A DK elnöke arra is kíváncsi, hogy a kormányfő el kíván-e járni Kósa Lajossal szemben, illetve hogyan fogja tisztázni saját és pártja szerepét az ügyben.
    

Egy kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc azt mondta, tényszerűen tudható, hogy Kósa Lajos megjelent egy közjegyzőnél, ahol okiratba foglalták az ő lehetséges szerepét egy több mint négymilliárd eurós ügyletben. Az is tudható, hogy a miniszter legalább nyolcszáz millió forintot kívánt elfogadni az édesanyja nevére, "minden bizonnyal a pénzkezelési tevékenység ellenértékeként - fogalmazott.
    

A pártelnököt reagáltatták a fideszes Budai Gyula egy más témában tett kijelentésére, amelyik szerint korábban Czeglédy Csaba kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét. Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy "Budai Gyula nem csak marha, hanem ostoba is", Czeglédy Csaba soha nem finanszírozta a DK kampányát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com