Hadházy Ákost választották az LMP társelnökévé (2. rész)

Az LMP Hadházy Ákost választotta meg a párt társelnökévé és ő kapja a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot is.lmpGál József, az ellenzéki párt szóvivője a párt tisztújító kongresszusa közben tartott szombati sajtótájékoztatóján közölte: Hadházy Ákos társelnökségét - aki egyedüli jelöltként indult - a delegáltak 85 százaléka támogatta a titkos szavazáson, a parlamenti mandátumot pedig a küldöttek 90 százaléka neki ítélte oda.

Hadházy Ákos két fontos feladatot határozott meg a tájékoztatón, ezek egyike, hogy a kormányt 2018-ban le kell váltani, a másik pedig, hogy teljesen új irányt kell adni az országnak. Értékelése szerint a 2018-as választás egyik meglepetéspártja lesz az LMP, amelyet fenntartható, választható, megbízható és erős pártként jellemzett.

Az új társelnök megköszönte Schiffer Andrásnak és társainak, hogy létrehozták és fenntartották a "remény pártját", a kongresszusnak pedig az iránta tanúsított bizalmat. Törekvéseiről szólva azt mondta: nem démonizálni akar egyes kérdéseket - például az uniót, a migrációt, a nemzetközi nagyvállalatokat vagy a korrupciót -, hanem reformjavaslatokat, megoldásokat kínálni.

Az LMP másik társelnöke, Szél Bernadett arról beszélt: új szakasz kezdődik a párt életében, eltökélték, hogy minden létező problémát megoldjanak, amelyek eddig hátráltatták őket céljaik elérésében. "Schiffer András hátralépése után egységesek vagyunk, azt már bebizonyítottuk, hogy egységesek vagyunk és összetartozunk" - jelentette ki, bizonyítékként megjelölve Hadházy Ákos meggyőző többségű támogatását.

Szél Bernadett azt is megfogalmazta, hogy a 21. században nem működnek a 20. századi megoldások. Példaként a munkaerőhelyzetet hozta, szerinte ezekre működő megoldások helyett a rendszerváltás óta mindig csak sablonos válaszokat adtak a kormánypártok. "Fordulatra van szükség, nem aprópénzre" - mondta.

Az LMP kétnapos kongresszusán a továbbiakban egyebek mellett a szövetségesi politika lesz a téma. Schiffer András, az LMP alapítója, társelnöke, a parlamenti képviselőcsoportjának vezetője május 31-én, az Indexnek adott interjúban jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről: a társelnökségről június 1-jével, képviselői mandátumáról augusztus 31-ével.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com