Hagyományteremtő babaköszöntőt tartott a NOE

Az öröm, amit egy gyermek okoz, és az érték, amit később teremt a világban, nemcsak a családjuké, de a közösségé is, a szülők dolga csak annyi, hogy segítsék gyermeküket álmaik elérésében - mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) vasárnapi hagyományteremtő babaköszöntőjén Budapesten.

Hercegh Anita az eseményen arról beszélt, mekkora hatással vannak a gyermekek a szüleikre, rokonaikra és a közösségre, amelybe születnek: "megannyi buktatón, boldog vagy nehéz pillanaton és sok-sok izgalmon keresztül, hatalmas energiával lendítenek mindenkit magukkal abba a rázós kalandba, amit életnek nevezünk".

noe1_1

Az az egyik legcsodálatosabb dolog a gyermekekben, hogy mindegyikük egy-egy beteljesítésre váró ígéret - folytatta. A boldogság, az öröm, amit okoznak, és az érték, amit a világban majd teremtenek, azonban nem csak a családoké. "Nekünk, felnőtteknek csak annyi a dolgunk, hogy segítsük őket elérni álmaikat, és hagyni, hogy létezésük minden percével boldogabbá, értékesebbé tegyék a világot" - mondta Hercegh Anita.

Köszönet illet minden édesanyát és édesapát, amiért gyermekük születésével új reménnyel, új ígérettel ajándékozzák meg a világot - zárta szavait.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke az első alkalommal rendezett eseményen arról beszélt, hogy a Ha gyermek születik a világra, család is születik mottójú babaköszöntőt azért szervezték meg, hogy megosszák az efölötti örömöt egymással, és azokkal is, akik gyermekvállalás előtt vannak.

Senkit sem sürgetünk, senkinek sem mondjuk, hogy könnyű lesz, vagy hogy a bánat, a fájdalom elkerüli az embert - fogalmazott. "De számunkra soha sincs annyi aggodalom, félelem, amennyi egyenértékű volna a gyermekeknek köszönhető érzéssel, azzal, hogy életünk valódi értelmei ők" - tette hozzá.

Az eseményen hetven, az elmúlt egy évben született gyermeknek, illetve szüleiknek adtak át emléklapot.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com