Hajdú-Bét - Bajnai: örülök, hogy kártérítést kapnak a károsultak

Örülök annak, hogy további kártérítést kapnak az államtól a csődbe ment Hajdú-Bét Rt. károsultjai és kisbeszállítói - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.


urlA volt miniszterelnök a szövetség országjárásának helyi állomásán tartott sajtótájékoztatót követően újságírói kérdésre azt mondta: a 2000-es évek közepén közben járt abban, hogy az akkori magyar kormány a jogi lehetőségek maximumáig elmenve két alkalommal is kártérítést adjon a károsultaknak.
"Ha most többet találtak a kasszában az jó hír" - mondta Bajnai Gordon, utalva a Vidékfejlesztési Minisztérium döntésére, miszerint száz olyan gazdálkodó kaphat fejenként mintegy kétmillió forintot, akik közvetlen kapcsolatban álltak a Hajdú-Bét Rt.-vel.
A választási szövetség vezetője ugyanakkor furcsának nevezte, hogy három éve van hatalmon a kormány, de eddig nem jutott eszükbe a kártérítés, pedig bőven beszéltek a Hajdú-Bét problémájáról.
"Úgy tűnik, hogy valójában - ha vicces akarnék lenni - az én fellépésemnek köszönhető talán ez a harmadik kártérítés is, még ha ezt az Orbán-kormány is csinálja" - fogalmazott Bajnai Gordon, hozzátéve, hogy 200 millió forint nem egy olyan  összeg, amit korábban ne adhattak volna segítségként a károsultaknak.
A volt miniszterelnök kérdésre válaszolva hangsúlyozta: nincs oka bocsánatot kérni, mivel nem felelős a gazdák káráért. "Nem vezettem a Hajdú-Bétet, igazgatósági tagja sem voltam a cégnek, hanem az egyik tulajdonos, a Wallis Zrt. képviselője voltam, ezt a pozíciót is akkor kezdtem el betölteni, amikor a Hajdú-Bét már nagy bajban volt" - mondta Bajnai Gordon.

Emlékeztetett arra is, hogy a tulajdonos egy 10 milliárd forint értékű beruházással próbálta életben tartani a céget, ez azonban csak három évig sikerült. Az ázsiai madárinfluenza, a forint hirtelen erősödése, a minimálbér radikális megemelése és a Bábolna 35 milliárd forintos állami "kitömése" volt az okai annak, hogy a Hajdú-Bét nem volt képes tovább versenyezni és összedőlt - közölte.

Hozzátette: bár a Wallis volt a legnagyobb vesztese a Hajdú-Bét csődnek, a kistermelőket ért 1-2 millió forintos veszteségek sokkal fájdalmasabb emberi tragédiák voltak, mint a Wallis fele vagyonának elvesztése.
Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón elmondta: az országnak van reménye a változásra, ehhez azonban fel kell ébrednie abból a rossz álomból, amiben van. Ki kell lábalni az Orbán-kormány által generált válságból, ami azonban jóval súlyosabb, mint volt, mivel gazdasági gondok mellé egy szociális katasztrófa veszélye és egy alapvető bizalomvesztés is társult - vélekedett Bajnai Gordon. Hozzátette: a 2014-ben felálló kormány feladata lesz ennek a problémának a megoldása.
A vásárosnaményi művelődési házban megtartott lakossági fórumon mintegy száz érdeklődő vett részt.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com