Halált okozó testi sértésért ítélt el két vádlottat a Debreceni Ítélőtábla

Jogerősen 3 év, illetve 3 év 10 hónap börtönbüntetést szabott ki hétfőn a Debreceni Ítélőtábla arra a két férfira, akik 2010-ben Nádudvaron olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte az intézmény sajtószóvivője az MTI-vel.

birosagFórizs Ildikó tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlott egy nádudvari kocsmában szólalkozott, majd verekedett össze a sértettel, de a két férfi innen külön távozott.

Az elsőrendű vádlott a másodrendű vádlottnak még aznap éjjel elmesélte a történteket, majd együtt várták meg az utcán a sértettet, akit többször megütöttek, illetve a másodrendű vádlott a földön fekvő férfit többször fejbe rúgta. Az elsőrendű vádlott ezután megpróbálta elsősegélyben részesíteni a férfit és hívta a mentőket is, akik azonban nem tudták megmenteni az életét.

A Debreceni Ítélőtábla az elsőrendű vádlottra első fokon kiszabott 3 év 10 hónapos börtönbüntetést 3 évre enyhítette, mert a férfi igyekezett megakadályozni a másodrendű vádlottat a verés folytatásában és ezt a bíróság enyhítő körülményként értékelte. A másik férfi esetében a bíróság helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

MTI

Hozzászólások

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

http://ujhazak.com