Halász: a Fidesz-frakció minden bizonnyal támogatja Áder János újabb jelölését

A Fidesz-frakció még tárgyal Áder János köztársasági elnök jelöléséről a következő államfői ciklusra, azonban "minden bizonnyal" egyetért majd a Fidesz elnökségével, és támogatja Áder Jánost - közölte a frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.Halász János azt mondta, nagyra értékelik Áder János munkáját, és örültek neki, hogy elfogadta a felkérést. Hangsúlyozta: reméli, nagy többséggel választják meg újra a mostani köztársasági elnököt. A Fidesz-frakció szóvivője a gazdaságról is beszélt. Úgy fogalmazott, hogy a szocialisták "összevissza hazudoznak", és mindig is ezt tették.

Elvették az idősektől a tizenharmadik havi nyugdíjat, ezzel szemben a jelenlegi kormány emeli az ellátásokat és 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt is ad. Szavai szerint a szocialisták alatt minden évkezdet elbocsátásokat, drágulást és adóemelést hozott, míg most új munkahelyeket teremtenek, nincs infláció és csökkennek az adók.

A szocialistáknak volt lehetőségük bizonyítani, az országot azonban "a szakadék szélére kormányozták", "katasztrofális" pénzügyi-gazdasági teljesítményt produkáltak - nyilatkozta Halász János.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com