Halász: napokon belül kidolgozzák a menetrendet

Napokon belül kidolgozzák a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáció menetrendjét. A korábbi konzultációk egyszerre voltak papíralapúak és internetesek, valamint tájékoztatást is tartalmaztak, ebben az esetben is ilyenre lehet számítani - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Halász János, akit a velencei, kihelyezett frakcióülés legfontosabb témáiról kérdeztek, azt mondta: múlt héten az Európai Bíróság döntött a kvótaperben, ezután Brüsszel gyorsuló tempóban kezd hozzá a "Soros-terv" végrehajtásához, felgyorsítanák a betelepítést, állandó mechanizmust hoznának létre, minden évben újabb bevándorlókat hoznának be Európába, akiket kötelező jelleggel osztanának szét a tagállamok között.

    
A szóvivő közölte: "Soros György pont ugyanerről beszélt, Brüsszel ezt akarja végrehajtani". A kormány küzd ez ellen, mert szerinte ezt nem lehet végrehajtani - hangsúlyozta -, és a küzdelemnek nagyon fontos része lehetőséget adni minden magyar embernek arra, hogy elmondhassa véleményét a "Soros-tervről", ezért kell nemzeti konzultációt tartani.
    

Hozzátette: hamarosan elindul a konzultáció, amelynek napokon belül kidolgozzák a tervét, menetrendjét. Voltak már nemzeti konzultációk, azok egyszerre voltak papíralapúak és elektronikusak, valamint tájékoztatást is tartalmaztak, ezért kéri a Fidesz-frakció, hogy "a magyar embereket tájékoztassák és kérdezzék is meg a Soros-tervről".
    

Halász János jelezte: a kvótaperben született döntés után a kormány tovább küzd azért, hogy továbbra se lehessen a magyarok feje felett dönteni arról, ki jöjjön be az országba. Ehhez járulhat hozzá a nemzeti konzultáció, mert - mondta - ebben a harcban szükség lesz a magyar emberek támogatására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com