Halmosi Zsolt: emelkedett a rendőrség bizalmi indexe

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója szerint 2015-ben emelkedett a rendőrség bizalmi indexe.orfkHalmosi Zsolt vezérőrnagy pénteken Debrecenben, a hajdú-bihari önkormányzati közgyűlésen azt mondta: a lakosság több mint hetven százaléka egyetértett a migrációval összefüggő rendőri intézkedésekkel.

"Fegyelmezett rendőrök és parancsnokok nélkül nem sikerült volna a kihívásoknak megfelelni" - tette hozzá a főkapitány rendészeti helyettese, megemlítve, volt olyan nap, amikor ötezer rendőr mozgott egyszerre óraműpontossággal.

A migráció kezelésében bonyolult feladatokat kellett a rendészeti szerveknek megoldaniuk, de soha nem volt olyan, hogy ne tudták volna mit csinálnak, mi a feladatuk - mondta Halmosi Zsolt. Kiemelte a hajdú-bihari rendőrök teljesítményét, akik otthonuktól távol látták el felelősségteljes szolgálatukat a határok mentén.

A rendészeti főigazgató - miután a megyei közgyűlés megtárgyalta a Hajdú-Bihar közbiztonságának helyzetéről és a határőrizet rendjéről szóló beszámolót - visszautasította az egyik jobbikos képviselő által tolmácsolt vélekedést, amely szerint a VÉDA közúti ellenőrzőrendszer és a mobil traffipaxok együttes működtetése csak "a rendőrségi pénzbeszedést szolgálja".

"Ezt határozottan visszautasítom annak a 647 embernek a nevében is, akik tavaly közlekedési balesetben haltak meg" - jelentette ki Halmosi Zsolt hozzátéve: az a törekvésük, hogy legyen rend a közutakon. A főigazgató külön felhívta a figyelmet a kábítószer-bűnözésre, ami "Európa és Magyarország egyik legnagyobb problémájává vált".

Az alkohol drágább, mint a drog, ezért ünnepnapokon az emberek alkoholt isznak, hétköznapokon kábítószereznek, ami ellen a jog teljes szigorával fel kell lépni - jelentette ki. Halmosi Zsolt közölte: az ORFK kiemelkedőre értékelte a hajdú-bihari rendőrség tavalyi munkáját.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke az önkormányzat elismerő oklevelét adta át Gyurosovics József megyei főkapitánynak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com