Halottak napja - Temetők nyitva tartása, közlekedés

Mindenszentek és halottak napja alkalmából sokan keresik fel a hét végén szeretteik sírját, ezért a temetők hétfőig hosszabb ideig tartanak nyitva. A temetőket érintő BKK-járatok is sűrűbben közlekednek a hétvégén.

BKKNovember 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, amely tavaly ismét bekerült a kötelező egyházi ünnepek közé Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük. Mindenszentek ünnepe Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap.

Az ezt követő halottak napja, november 2.

fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban az emberek gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.

Meghosszabbított nyitva tartással, 7 órától 20 óráig várják a látogatókat péntektől hétfőig a budapesti temetők - tájékoztatta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. az MTI-t. A közlemény szerint az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben péntektől vasárnapig ingyenesen igénybe vehető mikrobuszok segítik a közlekedést.

Az ünnepek alatt gépjárművel tilos behajtani a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az Új köztemetőbe ezen időszak alatt díjmentesen lehet behajtani.

Hozzátették: a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Péntektől vasárnapig az Új köztemetőben mentőautó is készenlétben áll.

Sűrűbben közlekednek a temetőket érintő járatok Budapesten a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A központ sűríti egyebek mellett a 28-as, a 37-es, a 42-es és az 59-es villamos, valamint a 8-as, a 22A és 222-es, a 33-as és 133-as, az 58-as és 158-as, a 38-as, a 138-as és 238-as, valamint a 160-as, a 260-as és 260A járatokat. Emellett rendkívüli járatok is indulnak 36B, 37B, 38B, 68B, 158B, 194B és 218B jelzéssel.
A temetők környékén ideiglenes forgalmi rend is életbe lép, ezek általában a megközelítésre, illetve a megállási tilalomra, vagy annak feloldására vonatkoznak.

A vidéki nagyvárosokban is nagy forgalomra kell számítani a temetők környékén. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata közleményében kiemelte: az autópályákon, autóutakon, főútvonalakon, lakott területen belül, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők; a rendőrök elsősorban a közúti forgalmat segítik, de a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata fokozott ellenőrzéseket tart.

Az ORFK közleményében kitért arra is, hogy ezekben a napokban számos ideiglenes parkolóhelyet jelölnek ki, illetve esetenként forgalomkorlátozást rendelnek el. Ezért a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy ne "megszokásból" közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket, és ha teheti, a híradásokból és az internetes honlapok segítségével már indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com