Halottak napja - Zavartalan a forgalom a budapesti temetők környékén

Mindenszentek ünnepéhez hasonlóan halottak napján is zavartalanul el lehet jutni a budapesti temetőkhöz közösségi járatokkal - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere szombat délelőtt az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság sem tud arról, hogy bármilyen fennakadás lenne a közlekedésben.

A BKK korábbi tájékoztatása szerint az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetői vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítottak.

A rákoskeresztúri Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjárattal is el lehet jutni. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közlése szerint a budapesti temetők vasárnapig a szokásosnál hosszabb ideig, este 8 óráig tartanak nyitva. Gépjárművekkel az ünnepek alatt, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével, tilos a behajtás a temetőkbe. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a gyalogosan érkezők eljutását a sírokhoz.

gyertyaA temetkezési intézet megerősített rendészeti szolgálatot működtet, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a hét elején tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Óberling József arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki.

forrás:MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com