Hamarabb hazajönnek a gyulai iskolások a romániai autóbusz-balesetük miatt

Megszakították a gyulai általános iskolások háromnaposra tervezett kirándulását a romániai Gyulafehérvárnál elszenvedett autóbusz-baleset miatt.

htAz Implom József és a Dürer Albert általános iskolák igazgatói csütörtök reggel úgy döntöttek, hogy induljon haza a csoport - tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gyulai tankerületének igazgatója, Petróczki Zoltán az MTI-t.

Gyulafehérvárnál szerda este két, 11-13 éves gyulai diákokat szállító busz ütközött egymásnak, tizenkét tanuló és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett. A gyulafehérvári kórházban ellátták, és szerda este ki is engedték őket.

Petróczki Zoltán közölte: a Gyulai Általános és Alapfokú Művészeti Iskola két tagintézményének diákjai vettek részt a kiránduláson. Az Implom iskola tanulóit szállító buszban sérültek meg többen. Az igazgatók az utazás megszakítását a szülői aggodalmakkal és a gyerekeket érő traumával indokolták. A diákok csütörtök délelőtt indultak vissza Nagyenyedről, útközben néhány látnivalót még megtekintenek, és várhatóan éjszaka érkeznek haza.

A Határtalanul program keretében a diákok az eredeti terv szerinti három nap alatt Nagyenyed mellett Torockóra, Kolozsvárra és Nagyváradra látogattak volna el.

Petróczki Zoltán az MTI-nek kiemelte a román hatóságok és az egészségügyi szolgálat gyors és szakszerű intézkedését: mentesítő buszt adtak, és magyarul beszélő pszichológus is segítette a baleset traumáinak feldolgozását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com