Hamarosan a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája

Hamarosan a kormány elé kerül a pénzügyi tudatosság fejlesztésének stratégiája, amelynek célja, hogy rendszerbe tereljék és a nemzeti alaptanterv részévé tegyék a pénzügyi ismeretek oktatását - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) konferenciáján, ahol Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója egyebek mellett a pénztárak előtt álló kihívásokról beszélt.Hornung Ágnes a Középpontban a pénztári megoldások címmel rendezett pénztárkonferencián elmondta, mindenki számára elérhető a pénzügyi tudatosság oktatása, de azzal, hogy nem kötelező, azokhoz a rétegekhez nem ér el, amelyek számára ez kiemelten fontos.

    
Elsősorban a sérülékeny rétegekre összpontosítanak - például a még befolyásolható fiatalokra és az idősekre, akiknek ezen ismeretek megszerzésére nem volt lehetőségük -, annak érdekében, hogy minden élethelyzetükben a megfelelő pénzügyi termékeket vehessék igénybe. Hozzátette, fontos az is, hogy az oktatásban a vállalkozói ismeretek is megfelelő súlyt kapjanak.
    

Hangsúlyozta: a pénzügyi tudatosság által - ha valaki megfelelően fektet be vagy számára optimális hitelt vesz fel - nemcsak az egyének életminősége javul, hanem hosszú távon nemzetgazdasági szinten is kimutatható eredményhez vezet, elősegítve a gazdaság növekedését.

Az OECD felmérésére hivatkozva elmondta: a magyar lakosság az elméleti ismeretek terén nem rossz, de a tudás gyakorlati alkalmazásában jelentősen hátraszorult a rangsorban. Hiányzik a tudatos pénzügyi tervezés, sokan a hitelfelvételkor túlvállalják magukat.
    

Kitért arra is, hogy a jogszabályi változások ellenére a pénztári bevételek tovább nőttek, a munkáltatói és a tagi befizetések 60-40 százalékos aránya ugyanakkor felcserélődött. Hozzátette, szeretnék, ha a tagi befizetések aránya tovább nőne. A tagi kifizetésekkel kapcsolatban megjegyezte, 2001 óta az egyösszegű kifizetések dominálnak, holott évek óta lehetőség van a járadék típusú kifizetésre.
    

Hangsúlyozta, aki tudatosan kezeli pénzügyeit, az öngondoskodásra is nagyobb figyelmet fordít, ez pedig az államnak is jó, hiszen a kiegészítő pillérek segítik a szociális nyugdíjpillért. Az állam ösztönözni, segíteni kívánja a hosszú távú öngondoskodást. Hozzátette, a lakosság megtakarításai érdemben javultak az elmúlt években, az pedig, hogy folyamatosan nő a gazdaság, csökken a munkanélküliség, bővül a foglalkoztatás és emelkednek a reálbérek, lehetőséget ad arra, hogy a lakosság tovább növelje megtakarításait.
    

Nagy Koppány elmondta, a pénztári szektorban 69 piaci szereplő működik. Az önkéntes kasszáknak közel 2,2 millió tagjuk van, a nem fizető tagok aránya azonban magas, 45 százalék. A pénztárak összvagyona megközelíti az 1400 milliárd forintot. A nyugdíjpénztárak befektetései az elmúlt években az alacsony kockázatú papíroktól a magasabb kockázatúak felé mozdultak el, állampapír kitettségük európai összehasonlításban még mindig magas. Az egészség- és önsegélyező pénztáraknál a befektetési limitek szigorításának hatására a betétek több mint felével csökkentek, amit az állampapír portfólió szívott fel. Változott a lejárati szerkezet, az alapkamat csökkenésének hatására a hosszabb lejáratú eszközök felé fordult a piac.
    

A pénztárak hozamai az alacsony kamatkörnyezet ellenére magasak, 2008-tól töretlenül nő a vagyonuk, amiben a hozamoknak és a befizetéseknek is szerepük van. Eközben a díjterhelési mutató felére csökkent, amiben benne van a vagyon növekedése mellett a hatékonyság emelkedése is. Az önkéntes nyugdíjpénztári szektor az elmúlt tíz évben átlagosan évi 2,66 százalék reálhozamot tudott elérni, az első öt évben a hozam inkább mínusz volt, a második öt évben halmozódott fel egy jelentős plusz, egy olyan környezetben, amikor az infláció gyakorlatilag stagnált, ezért a magasabb hozamú állampapírok felértékelődtek. Ez azonban nem tartható fenn sokáig - tette hozzá.
    

Az MNB igazgatója is kiemelte, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések nem csökkentek, rácáfolva a várakozásokra, és az összes befizetés 57 százaléka már egyéni befizetés. Az egészségkasszáknál ugyanakkor 17,5 százalékkal mérséklődött az összes befizetés, amelynek 51 százaléka a tagoktól, 49 százaléka a munkáltatóktól érkezett.
    

Nagy Koppány szerint a szektorra több kihívás vár a következő években. Ezek között említette az alacsony kamatkörnyezetet, az új belépők hiányát, a nemfizetők magas arányát, a pályakezdők elérését, a változó szabályozási környezetet és a digitalizációs kihívásokat. Kitörési lehetőséget az aktív vagyonkezelésben, a tagokat és tagjelölteket megcélzó ösztönző kommunikációban, a pályakezdők elérésében és a digitalizációs fejlesztésekben jelölte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com