Hamarosan indul a "guruló könyvtár" Szabolcsban

Mozgókönyvtári programot indít Nyíregyháza bokortanyái és a fehérgyarmati járás kistelepülései könyvtári ellátottságának javítására a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár.

könyvekA nyíregyházi intézmény a minőségi könyvtári ellátás és a szolgáltatás elérésének esélyegyenlősége érdekében megyei fejlesztési koncepciót dolgozott ki, ezt támogatja az uniós forrásból megvalósuló Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a nyíregyházi bokortanyákon címmel megpályázott, röviden guruló könyvtárként is emlegetett projekt - közölte a könyvtár szerdán az MTI-vel.

A fejlesztés száz százalékban uniós támogatásból valósul meg, a mintegy 130 millió forint értékű program keretében szerzik be azt a bibliobuszt is, amely a könyvtári és infokommunikációs szolgáltatások mellett közösségi térként is működik majd. A könyvtárbuszban a könyvek, folyóiratok, hangos könyvek kölcsönzése mellett lehetőség lesz az internethasználatra, felnőtt- és gyermekrendezvények lebonyolítására, továbbá az országos könyvtári adatbázisok elérésére is.

A fejlesztés révén a fehérgyarmati térségben mintegy 30 ezer, Nyíregyháza külterületein pedig több mint 10 ezer lakosnak lesznek elérhetők a könyvtári és infokommunikációs szolgáltatások - tájékoztatott az intézmény.
A projekt a közelmúltban érkezett az első mérföldkövéhez, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a könyvtárbusz elkészítésére júniusban kötött szerződést a budapesti Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com