Hamarosan megnyílik a Városliget legrégibb épülete

Ősszel nyílik meg Millennium Háza néven a volt Olof Palme Ház, a Városliget legrégibb és egyik legimpozánsabb épülete, amely a Liget Budapest Projekt keretében újul meg - mondta el Baán László, a projekt miniszteri biztosa csütörtökön az MTI-nek.Felidézte, hogy a neoreneszánsz stílusú épület műemléki rekonstrukciója 2017 novemberében indult el. Kiemelte: mindez komoly értékmentés, hiszen a századforduló egyik értékes építészeti mementóját sikerült most az eredeti, Pfaff Ferenc által jegyzett tervek alapján helyreállítani.

    
"A Millennium Háza jelképe a Liget Budapest Projekt alapvető célkitűzésének: a régi értékek megőrzésének és egyben legkorszerűbb módon történő megújításának" - hangsúlyozta Baán László. Hozzátette: a cél az volt, hogy a Millennium Háza megtalálja a helyét a jövő Ligetében, és ne csupán a múlt fényét újra megidéző egyik ékköve, de élő, tartalmas, látogatott tere is legyen a Városligetben létrejövő új kulturális negyednek.
    

Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója a részletekről elmondta, hogy a tesztüzemre való felkészítés mellett jelenleg építik a különleges Zsolnay-díszkutat a kertben és installálják a kiállítást az őszi nyitásra.

A ház homlokzatán több tucat restaurátor munkája nyomán újultak meg a gazdag Zsolnay-díszítések, az épületben elbontották az utólagos toldásokat, visszaállítva az eredeti térszerkezetet. Elkészült az új tetőzet is, amely az épület két szárnya fölött hatalmas üvegfelületeket kapott, így természetes fény is bevilágítja a belső tereket. Az épület főbejárata visszakerült az eredeti, Hermina út felé néző oldalra - mondta el Gyorgyevics Benedek.
    

Hangsúlyozta, hogy minden részletre kiterjedő restaurátori terv készült annak érdekében, hogy a ház homlokzatának patinás, színes-mázas díszítéseit az eredeti, több mint 130 éves állapotoknak megfelelően állítsák helyre. A munkálatok egyik legfontosabb vezérelve volt, hogy a díszítő elemeket lehetőség szerint ne mozgassák, hanem az eredeti helyükön restaurálják. A helyszínen mintegy 2 ezer elemet újítottak fel, míg restaurátorműhelyben további összesen 2500 kerámiát állítottak helyre. A sérült, hiányzó elemeket - több mint 2 ezer darabot - az épületről fennmaradt korabeli felvételek és a Zsolnay-mintakönyvek alapján sikerült az eredeti gyártási technológia alkalmazásával pótolni.
    

Mint mondta, a városligeti épületen keverednek a reneszánsz motívumok és a középkori templomokat idéző faunfejek, de egyiptomi és görög nőalakok, perzsa szárnyas oroszlánok is felfedezhetők a gazdagon díszített homlokzaton. A növényi indák, sárkányos virágvázák és szárnyas oroszlánok között többször is feltűnik a három nagy reneszánsz géniusz, Leonardo, Raffaello és Michelangelo arcképe.
   

"Több tucat restaurátor kétéves munkájának köszönhetően a ház hosszú évtizedek után végre eredeti értékéhez méltó gondoskodást kapott, visszanyerte eredeti külsejét, és így ismételten a főváros egyik legkülönlegesebben díszített épületeként várja majd a látogatókat" - jelentette ki Gyorgyevics Benedek. A vezérigazgató kiemelte, hogy a Városligetben egyedülálló rózsakertet is telepítettek az épület bejáratához.


A tájépítészek az épület karakteréhez illeszkedően tervezték meg az 1500 töves Rózsakertet, amely a Millennium Háza előkertje lesz. A kert látogatói ízelítőt kaphatnak az új, úgynevezett "modern rózsafajtákból", láthatnak néhány régi, de még ma is kedvelt fajtát a 17-18. századból és találnak a rózsákkal jól társítható évelő virágokat is. Padok, színes növénykiültetések tarkítják a területet, a kert központi része pedig egy új Zsolnay-díszkút lesz.
    

Gyorgyevics Benedek arról is beszélt, hogy az 1250 négyzetméter alapterületű épület kulturális közösségi térként újul meg: interaktív kiállítótérrel, mélyföldszintjén pedig egy kisebb előadóteremmel, amely elsősorban múzeumpedagógia foglalkozások helyszíne lesz. Hozzátette: a Millennium Háza a Városliget történetének jeles eseményeire fókuszáló kiállítással nyílik meg ősszel. A kiállítótérben 21. századi technikával és tudástárral biztosítanak majd sokrétű élményanyagot a látogatóknak, emellett egy Zsolnay-kerámiákkal díszített kávéházat működtetnek majd az épületben.
    

A Millennium Házáról és a Rózsakertről készült videó a https://youtu.be/GdcYXDCCu_g linken tekinthető meg. Gyorgyevics Benedek emlékeztetett arra, hogy ősszel Európa legnagyobb kulturális városfejlesztésének részeként a Millennium Háza és a Rózsakert mellett megnyílik az ország egyik legnagyobb és legkomplexebb játszótere és elkészül a Komáromi Csillagerőd tejes körűen megújított épülete is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com