Hamarosan véget ér a tanév és kezdődik a nyári vakáció

Szerdán véget ér mintegy 1,2 millió általános és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak a szünidő hasznos eltöltéséhez.schoolA taborfigyelo.hu-n közel száz tábor várja az érdeklődőket, közte természet-és környezetvédő, bábos, rajzfilmes, lovas, vizitábor, indiántábor, vagy idegennyelvi, divattábor. Idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok - olvasható az oldalon, ahol Tóth Béla, a gyermektábor összehasonlító portál vezetője azt írta: a táborpiac tíz százalékkal bővült a tavalyhoz képest.

Újdonság az idén a multitáborok megjelenése. Ezek olyan vakációs lehetőségek, amik több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet.

A gyerekek ezekben kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, vagy épp sportprogramokat is előnyben részesítenek.

Rendkívül népszerűek a multisport táborok is, ahol több sportágat próbálhatnak ki a tábor hetében a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkozniuk. Az idei év slágertáborai a kalandtáborok, ahogy rendkívül populárisak a klasszikus sporttáborok is. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik.

A szülők közel ötöde keresi a katonai táborokat, ami mindenképpen rekord. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között végeznek el egy missziót a táborlakók. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek- közölte Tóth Béla.

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ott alvós tábor ára egy hétre jellemzően 32 ezer-35 ezer forint, addig a Táborfigyelőn található ott alvós tábor 11 ezer forintért, de 169 ezer forintért is. A napközis táborok átlagára 18 ezer- 20 ezer forint között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 ezer forint, míg a legmagasabb közel 80 ezer forint.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel. A program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-tól jelentkezhetnek a programban való részvételre.

A szaktárca arra számít, hogy a programban munkát végző diákok száma várhatóan meghaladja a 20 ezret. A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra.

A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com