Hamis ajánlóívek felhasználása miatt emeltek vádat Komárom-Esztergom megyében

Vádat emelt az ügyészség hat emberrel szemben egy választás rendje elleni és költségvetési csalás miatt indult büntetőügyben - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.Reszl Ildikó főügyész közleményében azt írta, két férfi az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választásán Komárom-Esztergom megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületben országgyűlési képviselőjelöltként szeretett volna indulni, azonban nem tudták összegyűjteni a szükséges 500 ajánlást. Ezért négy nő segítségével olyan ajánlóíveket adtak le, amelyen olyan állampolgárok adatai és aláírásai is szerepeltek, akik nem adtak ajánlást a jelölteknek.  

    
Az így meghamisított ajánlóíveket vagy maga a jelölt, vagy egy általa felkért ember írta alá aláírásgyűjtőként. A két férfi így jogosulatlanul kapta meg az egymillió forint összegű állami támogatást - tette hozzá a főügyész. A tájékoztatás szerint vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy a Tatabányai Törvényszék a két férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést, három nővel szemben pénzbüntetést szabjon ki, a negyediket pedig bocsássa próbára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com