Hamis pénzzel fizetők ellen emeltek vádat Zalában

Hamis 10 ezer és 20 ezer forintos bankjegyekkel bukott le két férfi, pénzhamisítás miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádat emelt ellenük - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Pirger Csaba közölte: a visszaesőnek minősülő 53 éves röszkei férfi és a többszörös visszaesőnek számító 47 éves esztergomi társa 2017-ben ismeretlen helyről szerzett be többtucatnyi hamis bankjegyet. A 10 ezer és 20 ezer forintos címletek valódi 500 és 2000 forintos bankjegyek felhasználásával, digitális nyomtatóval készültek. A 10 ezresen a hologramfóliát ezüstszínű lakréteggel, a 20 ezresen alufóliacsíkkal imitálták.

   
A két férfi Keszthely környékén az út melletti gyümölcsárusoknál próbált a hamis pénzért vásárolni. Az első árusnál 500 forintért vettek sárgabarackot, az eladó pedig 9500 forintot adott vissza a hamis 10 ezresből. Nem sokkal később Alsópáhok közelében is próbálkoztak, de az ottani árust addigra már értesítette kollégája a hamis pénzzel fizető vevőkről. Az eladó, látva a gyanús bankót, azt mondta, hogy nem tud visszaadni 10 ezresből, ezért a két férfi távozott.
    

A gyümölcsárusok bejelentése alapján a marcali rendőrök Balatonszentgyörgy közelében állították meg ellenőrzésre a két férfi autóját, és a kocsiban megtalálták a különböző helyekre elrejtett hamis bankókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com