Hamis receptekre kiváltott gyógyszerekkel kereskedtek külföldön

Elfogtak Szegeden egy férfit és egy nőt, mert hamis receptre váltottak ki gyógyszereket, amelyeket aztán külföldön értékesítettek - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-t.A szegedi férfi az elmúlt két évben - főként Bács-Kiskun megyei és Csongrád-Csanád megyei gyógyszertárakban - olyan vényköteles szereket váltott ki, amelyek külföldön, jórészt Szerbiában nehezen hozzáférhetők. A gyanúsított bizonyos patikákban előre leadta a rendelését, majd a termékeket hamis receptek felhasználásával vette át - ismertették.
    

Társa, egy öttömösi nő néhány hete csatlakozott hozzá. A nyomozás adatai szerint megállapodtak abban, hogy a beszerzést továbbra is a férfi végzi, míg a külföldi értékesítés az asszony feladata lesz. Július 20-án Szegeden találkoztak, ahol a nő több mint 450 doboznyi különböző típusú tablettát vett át. A nyomozók a helyszínen lefoglalták a gyógyszereket, valamint csaknem egymillió forintnyi készpénzt, valamint találtak több ezer vényt és patikai bizonylatot. A gyanúsítottakat gyógyszerhamisítás bűntett miatt őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com