Hamis számlákkal szerzett uniós támogatást egy szabolcsi vállalkozó

Hamis számlák alapján mintegy 90 millió forint európai uniós támogatást szerzett meg törvényellenesen egy szabolcsi vállalkozó, majd amikor ez kiderült, a teljes összeget visszafizette, az ügyészséggel pedig egyezséget kötött a büntetéséről - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádlott három évvel ezelőtt határozta el, hogy cégei nevében uniós pályázatot nyújt be különböző gépek beszerzéséhez. Az ötven százalékos támogatási intenzitású pályázatokban azonban nem a gépek valós beszerzési árát tüntette fel, hanem két másik vállalkozástól hamis számlákat vásárolt, melyeken a húszmillió forintért vásárolt gépek értékét százmillió forintban tüntette fel.

    
A vállalkozó a két benyújtott pályázat révén 90 millió forint támogatást kapott. Ráadásul a hamis számlákat az általános forgalmi adó elszámolásánál is felhasználta, így több millió forintot igényelt vissza az adóhatóságtól - ismertette a megbízott főügyész. Martossy György közölte, a nyomozás során a vádlott a teljes támogatási összeget, valamint a jogosulatlanul visszaigényelt áfát visszafizette, így a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány megtérült. A vállalkozó egyúttal beismerő vallomást tett, majd egyezséget kötött az ügyészséggel, amely a vádiratban azt indítványozta, hogy az egyezséget a bíróság hagyja jóvá és a vádlottal szemben ötmillió forint pénzbüntetést szabjon ki.
    

Mivel a támogatások révén a vádlott cégei gazdagodtak, ezért az ügyészség azt is indítványozta, hogy a cégekkel szemben is pénzbírságot szabjon ki a bíróság. A főügyész megjegyezte, az egyezség bíróság általi jóváhagyása esetén az eljárás gyorsan befejezhető, az állam kára megtérül, illetve a vádlott és cégei is megfelelő büntetést kapnak. Az egyezség lehetőségét a 2018 júliusában hatályba lépett, új büntetőeljárási törvény teremtette meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

http://ujhazak.com