Hamis védettségi igazolványok kiállításában működött közre két ápoló

Elfogott a rendőrség két egészségügyi dolgozót, akik valótlan tartalmú védettségi igazolványokat állítottak ki, illetve a megszerzésükben működtek közre - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.A közlemény szerint a két ápoló - egy 36 éves férfi és egy 45 éves nő huszonhét embertől alkalmanként 20 ezer és 40 ezer forint közötti összeget fogadott el, hogy a koronavírus elleni védőoltások beadásával kapcsolatos szabályokat megszegve, az érintetteket valótlanul úgy dokumentálja, mintha megkapták volna a védőoltásokat, így az érintettek jogosulatlanul jutottak védettségi igazolványhoz.
    

A cselekményt hónapokon keresztül, üzletszerűen folytatták, a bűncselekmények elkövetéséből rendszeres jövedelemre tettek szert - írták. Az eljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ismeretlen tettesek ellen. A felderítés után a rendőrség a 27 rendbeli vesztegetés, valamint 27 rendbeli közokirat-hamisítás elkövetésével gyanúsított két egészségügyi dolgozót őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatásukat.


A rendőrök emellett a hónapok óta tartó nyomozásban további 22 embert, köztük egy vezető beosztású egészségügyi dolgozót hallgattak ki gyanúsítottként, okiratokat és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com