Handó Tünde: a bírósági működés lényege az ítélkezés

A bíróságok működésének lényege az ítélkezés, de közben nem szabad megfeledkezni az ügyfelek problémáiról, amelyet a tisztességesen és méltányosan kell kezelnie a bírósági szervezetnek - jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Nyíregyházi Törvényszék tavalyi évét értékelő sajtótájékoztatóján szerdán.Handó Tünde szavai szerint legalább ilyen fontos a bíróság dolgozóinak és vezetőinek képzése, az informatikai rendszerek üzemeltetése és az épületek karbantartása is. Az országosan 11 ezer embert foglalkoztató, évente másfél millió ügyet kezelő, 120-140 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodó és mintegy 188 épületet fenntartó hatalmas bírósági szervezet alappillére természetesen a bíró és az általa meghozott ítéletek - közölte az OBH vezetője.


Szavai szerint az elmúlt időszakban a bírósági vezetők képzése kapott elsődleges szerepet a szervezet feladatai között: 2016-ban 203 járásbírósági elnök és csoportvezető, tavaly a kollégiumvezetők és azok helyetteseik, idén pedig a törvényszéki elnökök és elnökhelyettesek vehettek részt a több modulból álló szakmai képzéseken.

    
Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke a szervezet tavalyi munkájáról szólva azt mondta, az adatok szerint 76 624 peres és nemperes ügy érkezett a megyei bíróságokra, ez az országos összes érkezés 5,6 százaléka. Ettől valamivel több ügyet, 77 439-et fejeztek be a törvényszéken és az illetékessége alá tartozó helyi és különbíróságokon, a folyamatban lévő ügyek száma pedig 12 378 volt.
    

Az ügyfeldolgozás szempontjából eredményes volt a 2017-es év, hiszen a bíróság több ügyet fejezett be, mint amennyi érkezett - értékelt a törvényszéki elnök. Megjegyezte, a digitalizáció segítségével az első fokon érkezett ügyek közel fele már elektronikusan érkezett a járásbíróságokhoz és a törvényszékekhez.


Az időszerűséggel kapcsolatban Nyakó Zsuzsanna elmondta, a járásbíróságokon az ügyek 80 százaléka egy éven belül befejeződik, a Nyírbátori Járásbíróságon például ez az arány több mint 90 százalék. Tavaly jelentősen csökkent a két éven túli ügyek száma (215), a megalapozottsági adatok tekintetében a civilisztikai ügyszakban az ügyek 95 százaléka első fokon jogerőre emelkedik.
   

Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke köszöntőjében magas színvonalúnak és szakmailag kiegyensúlyozottnak nevezte a Nyíregyházi Törvényszék munkáját. Elmondta, tavaly 2626 ügy érkezett az ítélőtáblára a törvényszékről és 2671-et fejezett be a táblabíróság. A helybenhagyási arány jó, a hatályon kívül helyezés aránya pedig három százalékos, ami bizonyítja a törvényszék megalapozott munkáját - értékelt Balla Lajos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com