Hankiss Elemért a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti

A szombaton elhunyt Hankiss Elemér szociológust, irodalomtörténészt, Budapest díszpolgárát a fővárosi önkormányzat saját halottjának tekinti - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Hankiss Elemér, a Magyar Televízió korábbi elnöke rövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután hunyt el.

hankiss

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében felidézte: Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, édesapja Hankiss János irodalomtörténész volt.

Egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol–francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.

Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként az értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia.

Hankiss Elemér munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott.

2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com