Hankó Balázs: a kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást

A kormány újra elindítja az otthonfelújítási támogatást, amely a családoknak jelent anyagi biztonságot és megerősödést – közölte a kulturális és innovációs miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.Hankó Balázs elmondta, hogy az otthonfelújítási támogatás az elmúlt években is sikeres konstrukció volt. A támogatásra vonatkozó szabályokról társadalmi egyeztetést indítottak.

Emlékeztetett: a lakhatás támogatására vonatkoznak a nemzeti konzultáció egyes kérdései is, ilyen például a kollégiumi férőhelyek bővítéséről, valamint a SZÉP-kártya felhasználásáról szóló kérdés. Hankó Balázs arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével sok új lakás épült, illetve újult meg.

A csok plusz keretében 250 ezer otthonnal lettek gazdagabbak a magyar családok – hangsúlyozta.

„Családbarát ország, családbarát nemzet vagyunk” – emelte ki, hozzátéve: a kormány a hagyományos családok mellett áll, „mondjanak bármit Brüsszelben, legyen bármi a trend Európában”. A jövő évi költségvetésben „soha nem látott összeg jut a családok támogatására” – hangoztatta a miniszter. Elmondta, hogy 3754 milliárd forintot biztosít a kormány a családoknak, ami 447 milliárd forinttal több, mint az előző évi, a 2010-es támogatásoknak pedig a négyszerese.

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a lakhatási támogatásokkal kapcsolatban az új vidéki otthonfelújítási program részleteit ismertette. Hangsúlyozta, hogy azzal a magyar családokat és a helyi gazdaságot, a helyi építőipart is támogatja a kormány, összhangban az új gazdaságpolitikai akciótervvel.

Kiemelte, hogy a támogatás az ötezer fő alatti településeken jelent majd célzott segítséget 2025. január 1-jétől. Ez összesen 2887 települést jelent, amely a magyarországi települések 91 százaléka. Közölte, a kormány számításai szerint több mint százezer család tud majd élni az új vidéki otthonfelújítási program lehetőségével.

Koncz Zsófia elmondta, hogy a támogatást kültéri vagy beltéri lakásfelújításhoz lehet majd igényelni, és az igénylés feltételei nagyon hasonlóak a korábbi programhoz. Azok a családok tudják igényelni, ahol a gyermek 25 éven aluli. Várandósság esetén a 12. héttől igényelhető a támogatás.
Közölte, hogy a vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás a munkadíj és az anyagköltségek 50 százalékára, de legfeljebb hárommillió forint összegben igényelhető. Emellett igénybe vehető államilag támogatott, jelzálog alapú hitelkonstrukció is, legfeljebb hatmillió forint értékben. Az összegeket utófinanszírozásban kapják majd a családok – tette hozzá.

Fontos változás az, hogy míg korábban az igénylés feltétele volt az egy év előzetes bentlakás, az új programban öt év utólagos bentlakást kell teljesíteni, de igényléskor már a felújítandó ingatlanban kell lakni – hangsúlyozta az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra a változásra is, hogy az igénylést nem a kormányablakoknál, hanem a Magyar Államkincstár (MÁK) területi szerveinél kell majd benyújtani elektronikus vagy postai úton, illetve személyes ügyintézésre is lehetőség van. Koncz Zsófia elmondta, hogy az igénylések a tervek szerint 2025. január 1-jétől várhatóan 2026. június 30-ig lesznek benyújthatók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com