Hankó Balázs: a sportban, tudományban és kultúrában élen járunk

Magyarország a sportban, tudományban és a kultúrában élen jár - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a 2025-ös Science Expo keddi megnyitóján, a budapesti Millenárison.Hankó Balázs hangsúlyozta: mi magyarok a jövő nyertesei akarunk lenni az innováció és a tudomány segítségével, és ehhez minden alapunk megvan.

Legyünk büszkék magunkra, hiszen az elmúlt két évben három magyar is megkapta a Nobel-díjat: nemrég Krasznahorkai László az irodalom, míg Karikó Katalin az orvosi-élettan, Krausz Ferenc pedig a fizika területén érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést - mondta a miniszter.

Hegyi Péter, az Európai Tudományos Akadémia Budapesti Tudásközpontjának (Budapest Knowledge Hub), valamint a Nemzeti Tudósképző Akadémia igazgatója kiemelte, hogy a tudomány nélkül tüzünk se lenne, a tudomány mindenkié, az életünk kihagyhatatlan része.

A megnyitó után Vidnyánszky Zoltán, a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központ igazgatója bemutatta azt a magyar projektet, amely a demencia megelőzését célozza a magyar néptánc segítségével.

A Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Nemzeti Tudósképző Akadémia tudománynépszerűsítő rendezvényén interaktív bemutatók, látványos kísérletek, inspiráló előadások és kiállítások várják az érdeklődőket három napon keresztül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com