Harmincmilliós csalás miatt emeltek vádat egy korábbi labdarúgó ellen

Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi - aki fiatal futballisták közvetítésével is foglalkozott - költekező életmódot folytatott. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy - az egész országra kiterjedő - baráti-ismerősi körébe tartozóktól csal ki pénzt. Elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvételével a nála befektetők pénzét megduplázza-megtriplázza. Vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszaadja a befektetett összeget.
    

A férfi eleinte 50 ezer és 100 ezer forint közötti összegeket vett át, és egy-két héten belül valóban duplán adta vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Azt is felajánlotta néhány sértettnek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik - ismertették.
    

A vádlott 2020 októbere és 2021 július vége között 29 sértettől - volt, akitől többször is - vett át ötvenezer forinttól ötmillió forintig terjedő összegeket. A pénzt azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza. Az ügyészség 29 rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com