Három év börtönre ítéltek egy elöljárói hatalmával visszaélő volt katonát

Három év börtönbüntetésre ítélte - nem jogerősen - a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa azt a volt katonát, aki parancsnokként hosszabb időn keresztül próbálta rávenni alárendeltjeit a szexuális együttlétre - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.Dobó Dénes közleménye szerint a katonai tanács a vádlottat kétrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, ellene a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.
    

Az ítélet szerint a férfi 2019 januárjától - a későbbiekben elöljáróként - ismétlődően, szexuális együttlétre próbálta rávenni az egyik sértettet, amit a nő minden alkalommal elhárított. Az elutasítást követően a század parancsnoka kritizálni kezdte a sértett munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki.
    

Miután a sértett mindezek ellenére sem volt hajlandó a vádlottal szexuális kapcsolatot létesíteni, a férfi több alkalommal, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy a nő tegyen eleget a felszólításnak. A katona 2021 májusában egy gyakorlat során - majd később többször is - egy másik alárendeltjét is szexuális kapcsolatra próbálta rávenni, és miután a sértett ezt visszautasította, a százados kritizálta a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől.
    

A katona szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás elrendelését követően megszűnt. A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért mindenkitől, akit megbánhatott, beleértve a saját családját is - írta a törvényszék szóvivője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com