Három év börtönre ítéltek két, vesztegetést elkövető autópálya-rendőrt

Hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt három-három év börtönre ítélt első fokon a Fővárosi Törvényszék két autópálya-rendőrt. A vádhatóság súlyosításért fellebbezett - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.Fürcht Pál főügyész közölte: a vádirat lényege szerint a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó két autópálya-rendőr elhatározta, hogy közös szolgálatuk alatt "látszólagos intézkedést kezdeményeznek" külföldi gépkocsivezetőkkel szemben, arra hivatkozva - akár valótlanul is -, hogy közlekedési szabálysértést követtek el. A vádlottak eltekintettek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírságtól, ha a sofőrök cserébe pénzt ajánlottak nekik vagy kérésükre hajlandóak voltak fizetni.
    

A vád szerint az azóta leszerelt rendőrök legkevesebb 28 esetben követtek el bűncselekményt, és megállapíthatóan legalább 645 euróval, 40 bolgár levával és 75 román lejjel gazdagodtak alaptalanul - tette hozzá a főügyész. A törvényszék katonai tanácsa a vádlottakat bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt egyaránt három év börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint vagyonelkobzásról is rendelkezett. Fürcht Pál közölte: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség súlyosításért fellebbezett az ítélet ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com