Három éven át zaklatta szomszédját egy férfi, vádat emeltek ellene

A Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki közel három éven keresztül zaklatta a szomszédjában lakó nőt - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a férfi 2022-ben tudomást szerzett arról, hogy a szomszédjában lakó nő szakított a párjával, ezért szerelmet vallott neki. A sértett azonban egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy nem akar tőle semmit, hagyja őt békén.

A vádlott eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve közösségi médiafelületen próbált kapcsolatot teremteni a sértettel, később azonban már napi szinten zaklatta telefonon. A háborgatás akkor sem szűnt meg, amikor a sértett letiltotta minden platformon a férfit, mert más telefonszámokról és profilokról tovább folytatta a zaklatást.

A sértett a saját udvarán sem lelt nyugalmat, mert a vádlott figyelte őt, és ahogy meglátta, kiabálni kezdett neki, vagy köveket hajigált az udvarra. Előfordult olyan is, hogy a vádlott csokoládét dobott be a nő fürdőszobájának ablakán. A férfi a munkából hazafelé tartó nőt mindig a buszmegállóban várta, és a munkahelyén is felkereste - tették hozzá.

A férfi zaklatásának az vetett véget, hogy a sértett 2025 szeptember elején feljelentést tett a rendőrségen. A vádlott bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com