Három hónap alatt 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a Pest vármegyei rendőrség

Az év első három hónapjában 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a rendőrség Pest vármegyében. Több mint 8000 ember és csaknem 2400 gépkocsi távozását rögzítették a rendőrök, miután autós csoportosulásokról szóló információk alapján megjelentek a különböző helyszíneken - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.Azt írták, összesen 1 519 000 forint bírságot szabtak ki, elsősorban a KRESZ szabályainak megszegése miatt, illetve több forgalmi engedélyt is elvettek, főként a járművek engedély nélküli átalakítása miatt.
    

A közlemény szerint a vármegyében több helyszínre kellett rendőri erőket küldeni, miután autós csoportosulásokról szóló információ jutott a rendőrség tudomására. Az egységek megjelenésének hatására az autósok szétszéledtek, így drifteléses, gyorsulásos rendezvény kialakulására esélyt sem volt. A tájékoztatás szerint főként esténként Érd, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Vác és Vecsés település közelében lévő bevásárlóközpontok parkolóiban csoportosultak az emberek.
    

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, hogy az illegális gyorsulási versenyek, driftelések megelőzéséért és felszámolásáért a jövőben is mindent megtesz. "Folyamatos egyeztetéseket kezdeményez, javaslatokat tesz a bevásárlóközpontok magántulajdonú parkolóinak versenyzésre alkalmatlanná tétele érdekében a vállalkozásoknak, cégeknek, "amelyek nyitottak az ilyen jellegű ajánlások megvalósításában" - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com