Három kórházba vitt adományokat a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusai három kórházba vittek az otthagyott újszülötteknek szánt adományokat - jelentette be pénteki, online sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.Gy. Németh Erzsébet felidézte azt a nyári hírt, hogy a magyar kórházakban akár 280-300 olyan kisbabát is gondozhatnak, akiket megszületésük után otthagytak a szüleik. Hozzátette, miután Földi Judit DK-s és Varga Ferenc független képviselővel körbejárták a kérdést, kiderült számukra, hogy "ezeknek a babáknak itt a kórházban nagyon sok minden hiányzik, kevés a tápszer, kevés a pelenka, kevés a babaruha".

A DK ezért gyűjtést indított és a párt munkatársai a felajánlásokból pénteken mintegy egymillió forint értékben vittek három kórházba babaruhákat, pelenkákat és tápszereket - közölte az ellenzéki politikus. Emlékeztetett, korábban határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek, amelyben azt követelik, hogy kapjanak plusz forrásokat azok a kórházak, amelyek otthagyott kisbabákat gondoznak. A DK azt is kéri, hogy a kormány adjon több pénzt a gyermekvédelem szakmai munkájára, illetve irányuljon nagyobb figyelem arra, hogy ezek a gyerekek minél hamarabb vagy nevelőszülőkhöz vagy örökbefogadó szülőkhöz kerüljenek - mondta Gy. Németh Erzsébet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com