Háromszáz településen irtják a szúnyogokat országszerte

Csaknem háromszáz településen, köztük a fővárosban is, ötvenezer hektárnyi területen folytatódik a szúnyogirtási program - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.Kiterjedt gyérítést végeznek a szakemberek Somogy, Vas, Veszprém, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, a Duna mentén Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos folyó menti településén - írták a közleményben.
    

A munkálatokat szélcsendes időben, az esti és éjszakai órákban végzik el. A közlemény szerint az elmúlt heti kánikula és a több hete tartó csapadékhiány következtében az ország jelentős részén, főként az Alföldön szinte megszűnt a csípőszúnyogok jelenléte. A szárazság miatt eltűnt a tenyészőhelyek többsége és a tartós meleg a kifejlett szúnyogok élettartamát is csökkenti.
    

Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon, néhány Duna menti régióban és az észak-keleti országrész egyes területein továbbra is jelentős a szúnyogártalom - ismertették. Arról is beszámoltak, hogy érintett települések önkormányzatai egyedi értesítést kapnak a munkavégzés tervezett időpontjáról, továbbá a program megtalálható a katasztrófavédelem honlapján is.
    

Ha az időjárás nem teszi lehetővé az előre meghirdetett időpontban a szúnyoggyérítést, akkor a következő két nap során végzik a permetezést - áll az OKF közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com