Háromszázmilliós turizmusfejlesztési projekt zárult le Mosonmagyaróváron

Háromszázmillió forintos turizmusfejlesztési projekt zárult le Mosonmagyaróváron azzal, hogy átadták a csónakkal hajózhatóvá tett Malom-ági Lajtát – közölte az MTI-vel hétfőn Nagy István polgármester (Fidesz-KDNP).

fideszkdnpA városvezető elmondta: a fejlesztés eredményeként a Lajta ezen ágán keresztül lehet evezni Mosonmagyaróvár belvárosát, amitől a vízi turizmus jelentős fejlődését várják.

A projekt részeként hat csónakkikötőt is kialakítottak, valamint kenukat vásároltak, így a helyiek és az odalátogatók akár a városon belül is evezhetnek.

A Lajtából leágazó, a Mosoni-Dunába torkoló szakasz medrét a gyorsabb folyás érdekében szűkítették, a szintkülönbségek áthidalására pedig speciális csúszdákat építettek a mederbe.

Hozzátette: a beruházásra határon átívelő projektként pályázó - Királyhida (Bruckneudorf) és Mosonmagyaróvár önkormányzata, valamint egy ausztriai és egy helyi sportszövetség által alkotott – konzorcium 840 ezer eurót nyert el erre a célra.

Ezt toldotta meg Mosonmagyaróvár 40 millió forinttal, amiből a folyó korábban életveszélyessé vált, ezért le is zárt belvárosi partfalát állították helyre.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com