Harrach: a gazdasági bizottság foglalkozzon a silányabb élelmiszerek ügyével!

A KDNP azt javasolja, hogy a parlament gazdasági bizottsága foglalkozzon a silányabb minőségű élelmiszerek ügyével, és ha kell, hallgassa meg az illetékeseket - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője pénteken Visegrádon, a kormánypártok háromnapos kihelyezett frakcióülése utáni sajtótájékoztatón. Kifejtette: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálata megállapította, hogy a nagy élelmiszerláncok különbséget tesznek a nyugat- és a kelet-európai fogyasztók között, akik eltérő minőségű árut kapnak. "Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül" - hangsúlyozta. Szlovákia hasonló megállapításra jutott, és a visegrádi országok (V4) - Magyarország és Szlovákia mellett Lengyelország és Csehország - már jelezték is a problémát az Európai Bizottságnak - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Harrach Péter egyúttal szorgalmazta, hogy a vásárlók keressék a jó minőségű magyar termékeket. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tájékoztatón kérdésre azt fűzte hozzá, hogy az ügyet "mélységesen megalázónak", felháborítónak és tűrhetetlennek tartja, hiszen arról van szó, hogy ugyanaz a termék a német polcokon jobb minőségű, mint itt. "Ez nem fogyasztói ízlésekkel magyarázható, hanem ide a vacakot hozzák, mert nektek az is jó lesz" - fogalmazott.

Szerinte az európai uniós eljárások lassúsága miatt a magyar fogyasztóvédelemnek is lépnie kell az ügyben - a boltok polcaira kitett, ám a feltüntetettnél gyengébb minőségű termékeket össze kellene szedni -, és erőteljes magyartermék-reklámozásba kell kezdeni. A KDNP egy másik javaslatáról, a családi csődvédelemről szólva Harrach Péter azt mondta: némi módosítás szükséges, hogy még jobban működjön az intézmény.

Jelenleg ugyanis túl bonyolult az eljárási rend, és a bankoknak is sok nem elektronikus úton teljesítendő feladatuk van, ami nemcsak munkaigényes, hanem egyfajta ellenérdekeltséget is szül - fejtette ki. Kezdeményezik ezért a nyomtatványok egyszerűsítését, további javasolják, hogy ne a magánember, hanem a Családvédelmi Szolgálat feladata legyen a hozzáférhető adatok begyűjtése. Azt is indítványozzák, hogy lazítsanak a jelentkezés feltételein, például változtassanak a vagyon és a tartozás arányán - közölte a kereszténydemokraták frakcióvezetője.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com