Harrach: istentelen és embertelen hatalom nem kerülhet az ország élére

A közösségek összefogásának erejéről beszélt Harrach Péter vasárnap Kismaroson, a málenkij robotra elhurcoltak emlékére tartott ünnepi misét követően.

Harrach_Peter_zoom_300_6780A KDNP frakcióvezetője, a térség országgyűlési képviselője kijelentette azt is, hogy istentelen és embertelen hatalom nem kerülhet az ország élére.

Az 1945. január 2-án Nagymarosról, Kismarosról, Zebegényből és a környék más településeiről kényszermunkára vitt emberekről megemlékezve a politikus azt mondta: a két őrült eszme egyikének, a kommunizmusnak a fő bűne az emberi szabadság lábbal tiprása volt, ami életeket is követelt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Istentelen és embertelen politikai hatalom nem kerülhet az ország élére" - vonta le a következtetést.

A nemrég felújított, és most zsúfolásig megtelt kismarosi római katolikus templomban - ahol Beer Miklós megyés püspök celebrált hálaadó misét - Harrach Péter nemcsak a Nagymarosról, Kismarosról és Zebegényből málenkij robotra hurcolt 604 emberről, hanem hozzátartozóikról is szólt.

A kényszermunkán tengődők "soha nem feledkeztek meg arról, hogy egy közösség tagjaiként vannak ott (...), így nem csupán saját túlélésükért tettek, hanem társaikat is segítették" - emelte ki. Magatartásuk azt üzeni a mának, a hazatért keveseknek, illetve hozzátartozóiknak és minden családnak: egymás felé kell fordulnunk - mondta a kereszténydemokrata politikus. "Az itteniek összetartozása a nemzet egészéhez való tartozást is jelképezi" - nyomatékosította Harrach Péter. Hozzátette: ez az összetartozás adhat mindenkor erőt a nehéz helyzetek túléléséhez is.

A családok ezreinek életét megnyomorító internálás helyi történéseiről a kétezres Pest megyei község lakosainak nevében Poldauf Gábor (független) polgármester beszélt. Mint mondta, Kismaroson az is elég volt az elhurcoláshoz, hogy valakinek német hangzású neve legyen. Az összegyűjtöttekkel csupán annyit közöltek: rövid időre útjavításra viszik őket, miközben azt sem engedték meg nekik, hogy rendesen felöltözzenek. A később élve hazatérők nem beszélhettek a velük történtekről, ezért is fontos most, közel 70 év múltán a közös megemlékezés.

Az igazságtalanságot nem gyógyíthatja meg az idő, de emlékezni muszáj - hangsúlyozta a polgármester.

A vasárnapi kegyeleti program a Kismaros egykori gyűjtőhelyén lévő emléktábla megkoszorúzásával zárult.

A málenkij robot a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka elnevezése. Romeltakarításra való hivatkozással fegyveres szovjet katonák a nyílt utcáról gyűjtöttek és vittek el magyar civileket, elsősorban német nevű, 17 és 45 év közötti férfiakat, valamint 18-30 éves nőket. Összesen több mint 130 ezer embert hurcoltak el kemény fizikai munkára, szovjet iparvidékekre, legalább egyharmaduk odaveszett.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com