Harrach: reményre adnak okot a népesedési adatok, a kivándorlás is csökken

A legújabb népesedési adatok némi reményre adnak okot, emellett biztató, hogy a munkavállalási célú kivándorlás jelentősen csökken, és nőtt a visszatelepülők száma is - mondta a KDNP frakcióvezetője demográfiai témájú, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.Harrach Péter a népesedési helyzetet az első számú nemzeti sorskérdésnek nevezte, emlékeztetve, hogy körülbelül 40 éve kezdődött el az a folyamat, hogy többen halnak meg, mint ahányan születnek. Az utóbbi évek pozitív eredményei közé sorolta a gyermekvállalási kedvet jelentő teljes termékenységi arányszám 1,5-re emelkedését, a házasságkötések számának növekedését, továbbá a válások és az abortuszok számának csökkenését.

    
Még hosszú éveknek kell eltelniük, hogy évtizedek negatív jelenségeit pozitívvá formálják - tette hozzá. A külföldi munkavállalásról a KDNP frakcióvezetője kiemelte: a folyamat kezd visszafordulni, vagyis jelentősen emelkedik a visszaköltözők száma, a kivándorlóké pedig csökken. Az Eurostat adataira hivatkozva azt közölte: valamivel 300 ezer fölötti a külföldön munkát vállalók száma, ami 5,2 százalékos arányt jelent a magyar munkaképes lakosság körében. Jelezte, hogy például Romániából, Bulgáriából vagy a Balti-államokból többen mennek külföldre dolgozni.
    

Harrach Péter úgy összegzett, jelentős demográfiai változásokra van szükség, ami elsősorban a közgondolkodástól, a gyermekvállalási kedvtől, a családbarát környezet kialakításától függ, de a kormányzatnak is van feladata, például a családok anyagi támogatása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com