Hat és fél év börtönt kapott két "unokázós csaló" Egerben

Hat és fél év börtönbüntetésre ítélt az Egri Járásbíróság első fokon két férfit mint különös visszaesőt, akik telefonon csaltak ki pénzt idős emberektől, arra hivatkozva, hogy az unokájuk segítségre szorul - közölte az Egri Törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.Puskás Csilla sajtószóvivő tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlottat 19 rendbeli, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás, valamint 48 rendbeli csalási kísérlet bűntettében találták bűnösnek. A másodrendű vádlottat 18 rendbeli csalás és 48 rendbeli csalási kísérlet, valamint egy rendbeli kifosztás miatt ítélték el.

    
A vádlottak 2016 januárjától az ország területén véletlenszerűen hívtak fel telefonon embereket. Ha a jelentkező a hangja alapján idős volt, akkor az elsőrendű vádlott azt mondta neki, hogy az unokájának valamilyen okból (például szerencsejáték, uzsoratartozás) azonnal jelentős összegű készpénzre, több százezer forintra van szüksége.
    

A két vádlott azután együtt ment el a pénzért, amit a sértettektől a másodrendű vádlott vett át, majd azon a két férfi egyenlő arányban megosztozott. A vádlottaknak nem volt bejelentett munkahelyük és jövedelmük, a bűncselekményekkel akartak rendszeres bevételre szert tenni. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A bíróság a tárgyaláson elrendelte mindkét vádlott letartóztatását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com