Hat évre ítéltek egy zárkatársát majdnem halálra itató férfit

Hat év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon, a sértettet pedig - mintegy nyolc liter elfogyasztása után - életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani.A jelenleg 26 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés, folytatólagosan elkövetett zsarolás és kényszerítés bűntettében mondták ki bűnösnek. A két letartóztatott férfit 2021 nyarától egy zárkában helyezték el a Szegedi Fegyház és Börtönben, a kapcsolatuk kezdetben jó volt, de szeptemberéről a vádlott minden ok nélkül folyamatosan belekötött a sértettbe, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A sértettnek moslékot kellett ennie, a vádlott elvette tőle a csomagját és olyan is előfordult, hogy családjának pénzt kellett tennie egy zárkatársuk telefonjára. A sértett - hogy elkerülje a bántalmazásokat - vádlott minden kérését teljesítette.
    

A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy, összesen három liter, majd a végén további öt liter vizet megigyon. A sértett könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. A sértett rövid idő múlva rosszul lett, epilepsziás rohama alakult ki, el vesztette eszméletét, majd kórházba szállították, és gyógykezelték. A sértettnél vízmérgezés - a szervezet nátriumháztartásának felborulása - miatt kialakuló agyödéma, életveszélyes állapot lépett föl.
   

A vádlott - mielőtt a sértettet elszállították - megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről. A vádlott az előkészítő ülésen elismerte bűnösségét, elmondta, nagyon megbánta a történteket, és örül annak, nem lett komolyabb baja a sértettnek. Az ügyészség, a vádlott és a védő három nap gondolkodási időt tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com