Hatalmas a dugó az M7-esen és a 7-es főúton a Balaton felé

Több baleset, illetve a hétvégi megnövekedett forgalom miatt lépésben haladnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé, és a 7-es főút is telített - közölte az Útinform és a katasztrófavédelem péntek délben az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint a 7-es főúton 8 kilométeres a torlódás Martonvásár térségében.dugoHorváth Zsolt, az Útinform ügyeletese azt közölte, hogy péntek délelőtt Martonvásár, Tárnok és Érd térségében is történt egy-egy baleset, ennek következtében, illetve a tóhoz igyekvő autósok tömege miatt bedugult a sztráda, majdnem Velencéig torlódik a forgalom. A 7-es főút is igen zsúfolt, ezért azt javasolta, hogy aki teheti, az válassza az M6-os vagy az M1-es autópályát. Az utóbbin Bicskénél letérve Székesfehérvár felé érdemes kerülni.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az érdi kihajtónál történt utoléréses karambol helyszínén még tart a műszaki mentés, és az 1-es főúton, Budaörsnél is dolgoznak a tűzoltók. Itt két autó ütközött frontálisan, sérültről nem érkezett jelentés. A főút lelassult forgalma tovább nehezíti az M7-esen is a Balaton felé való haladást - közölte a szóvivő.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, csak igen lassan lehet közlekedni a 7-es főúton Martonvásárnál a Balaton felé vezető oldalon, 8 kilométeres a torlódás. A rendőrök forgalomirányítással segítik a haladást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com