Hatályon kívül helyezte a bíróság a Csongrád megyei jobbikos képviselőt mandátumától megfosztó döntést

Jogerős végzésével hatályon kívül helyezte a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Csongrád megyei közgyűlés Kiss Attila (Jobbik) képviselőt mandátumától megfosztó döntését - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t. Az önkormányzat erre reagálva közölte: a megyei közgyűlés azóta - február 8-án, törvényi kötelezettségének eleget téve - újabb határozatot hozott Kiss Attila mandátumának megszűnéséről.A törvényszék szóvivője, Juhászné Prágai Erika emlékeztetett: a közgyűlés zárt ülésen a jobbikos képviselő esetében összeférhetetlenséget állapított meg. A közgyűlés álláspontja szerint az összeférhetetlenség azért állt fenn, mert a politikus által vezetett Sándor Móricz Egyesület a működtetője a Makói csípős című hírportálnak, amely felelős kiadója a civil szervezet elnöke.




Az önkormányzati törvény szerint pedig az önkormányzati képviselő nem lehet médiatartalom-szolgáltató természetes személy, jogi személy, gazdasági társaság legfőbb szervének, ügyvezetésének tagja, személyes közreműködője, képviselet ellátására jogosultja. Mivel ezt az összeférhetetlenségi okot a politikus nem hozta a közgyűlés tudomására, a testület megállapította méltatlanságát, ezzel megszűnt képviselő megbízatása.

   
A bíróság végzésében kiemelte, hogy az önkormányzati törvény kettős követelményt támaszt az összeférhetetlenségről hozott határozattal szemben, amelynek egyrészt tartalmaznia kell az összeférhetetlenséget megalapozó körülményeket, másrészt pedig az összeférhetetlenség kimondását. A közgyűlés határozat azonban az összeférhetetlenség fennállásának csak a megállapítását tartalmazta, valamint azt, hogy ez alapján a kérelmező méltatlan a képviselői megbízatásra; teljes egészében hiányoztak azonban az összeférhetetlenség megállapításának alapjául szolgáló tények. A bíróság így nem kerülhetett abba a helyzetbe, hogy az összeférhetetlenséget megalapozó tényeket, ténymegállapításokat és egyéb körülményeket megismerje.
   

A bíróság álláspontja szerint az összeférhetetlenség kimondásáig tartó folyamat leírását magának a határozatnak kell tartalmaznia, ennek hiányában az összeférhetetlenség fennállása érdemben nem vizsgálható, A bíróság döntése szerint ezért a határozat ebben a formában törvénysértő volt, ezért azt hatályon kívül helyezte.
    

A közlést kommentáló megyei önkormányzati közlemény kiemelte: a bíróság formai okokból helyezte hatályon kívül a közgyűlés a képviselő összeférhetetlenségét kimondó novemberi döntését; a bíróság az összeférhetetlenség fennállását érdemben nem vizsgálta, azaz nem hozott döntést a Kiss Attilával kapcsolatban megállapított összeférhetetlenségről és méltatlanságról.
    

A közgyűlés határozata szerint az összeférhetetlenség és a méltatlanság továbbra is fennáll, a testületnek pedig törvényi kötelezettsége, hogy megszüntesse a jogsértő állapotot. A közgyűlés megállapította: a jobbikos politikus elnöki posztja a 2015 óta működő Makói Csípős című online újságot kiadó Sándor Móricz Egyesületben az önkormányzati törvény szerint összeférhetetlen képviselői megbízatásával.
    

A megyei önkormányzat álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján teljesen egyértelmű a méltatlanság, a jogsértő állapotot pedig kötelező megszüntetni. A bíróság közhiteles nyilvántartásában jelenleg is Kiss Attila a Sándor Móricz Egyesület elnöke - jelezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com