Határon túli magyar fiataloknak kezdődött vitorlástábor Orfűn

Megnyílt a Rákóczi Szövetség és a Magyar Vitorlás Szövetség szervezésében a határon túli magyar fiataloknak rendezett vitorlástábor kedden a Baranya megyei Orfűn.Szili Katalin, a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott a rendezvényen  azt mondta: a tábor is mutatja, hogy a nemzeti összetartozás évében tervezett rendezvényeknek legalább egy részét sikerült, illetve sikerül megtartani a koronavírus-világjárvány ellenére.     


Az augusztus 14-éig tartó kárpát-medencei vitorlástáborról szólva kiemelte: a Felvidékről érkező tizenöt általános iskolás diák és kísérőik megismerhetik a térséget, sportolási lehetőséget kapnak, és várhatóan családjaikban is népszerűsítik majd Magyarországnak ezt a turisztikailag kiemelt területét, később pedig visszatérnek a most megismert vidékre.    


Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a két szövetség együttműködéseként a jövőben rendszeressé válnak a hasonló táborok, és évről évre egyre több diáknak biztosítják az orfűihez hasonló lehetőségeket Baranyán kívül a Balatonnál és a Tisza-tónál is.     Kollár Lajos, a vitorlászövetség elnöke azt mondta: szívesen segítette szervezetük a tábor létrejöttét, hiszen a vitorlázás természetközelsége, személyiségformáló és csapatépítő ereje miatt is az egyik legcsodálatosabb sport.

    
A  szövetség a jövőben is igyekszik támogatni a hasonló alkalmakat - tette hozzá. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy szervezetük az idei nyárra 5000 határon túli magyar fiatalnak szervezett programot, azonban a járvány miatt elrendelt korlátozások következtében nem tudnak annyi diákot fogadni, mint tervezték. Örömét fejezte ki ugyanakkor, hogy a szövetség sátoraljaújhelyi tábora mellett létrejöhettek olyan színes programok is, mint az e heti orfűi, illetve a nyár eleji nyékládházi hasonló vitorlástábor.     


A Rákóczi Szövetség július elején azt közölte az MTI-vel, hogy várhatóan több ezer diák és tanár táborozik idén a szervezésükben Magyarország több helyszínén; a tizenöt tematikus nyári rendezvény Magyarországról és a határon túlról egyaránt várja a résztvevőket, így általános és középiskolásokat, egyetemistákat, valamint tanárokat.     


Az akkori tájékoztatás szerint a táborok nemcsak a kapcsolatépítést, a pihenést szolgálják, hanem jó alkalmat teremtenek a magyar identitás erősítésére is. Az egyes nyári táborokba a tudomány, a közélet, a gazdaság, a sport és a művészvilág több képviselője is ellátogat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com