Határzár - Szakértő: más volt a helyzet a világban, amikor meghozták a dublini rendeletet

Más volt a helyzet a világban, amikor meghozták a dublini rendeletet, azóta drasztikusan nőtt az illegálisan az országba érkezők száma - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Nógrádi György - akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy Magyarország felfüggesztette a dublini rendelet alkalmazását - azt mondta: amikor ezeket a rendeleteket meghozták, teljesen más volt a helyzet a világban.

nógrádi györgy

Példaként említette, hogy négy-öt évvel ezelőtt csak "néhány ember" érkezett illegálisan Magyarországra, három éve kétezer, idén pedig az év első öt és fél hónapjában több mint hatvanezer.

Hozzátette: a rendelkezések szerint aki illegálisan érkezik az országba, annak kell bizonyítania, hogy indokoltan kér politikai menedékjogot, ami szavai szerint ma lehetetlen, mert olyan nagy a migránsok száma. Ezen rendelkezéseken az idő túllépett - mondta. Úgy fogalmazott: a magyar kormány azért hozta ezt az intézkedést, mert az ország megtelt.

Technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti "a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását" a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com