Hatszázezer forintos temetési támogatás bevezetését javasolja a Mi Hazánk Mozgalom

Alanyi joggá tenné a magyar állampolgárok hazai temetésének maximum hatszázezer forintos anyagi támogatását a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szabadi István, az ellenzéki erő pártigazgatója, országgyűlési képviselője.A politikus elmondta: a nemrég benyújtott törvényjavaslatuk indoka, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a koporsós temetések átlagos ára 434 ezer, az urnásoké 314 ezer forint Magyarországon. Hozzátette: sírhely-megváltással együtt ez akár 5-600 ezer forinti végösszeget is jelenthet, ami nagyon súlyos teher egy átlagos fizetésből élő család számára.
   

Szabadi István felhívta a figyelmet: az uniós tagállamok kétharmadában alanyi jogon jár temetési támogatás, amelynek összege Romániában például megegyezik a bruttó havi átlagkeresettel. Ennyit megérdemel minden magyar ember - fogalmazott a politikus, azt hangsúlyozva, 2014 óta már csak önkormányzattól igényelhető temetési segély, amit így még a rászorulók sem kapnák meg minden esetben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com